A tumorkachexia előfordulása és súlyossága nincs egyenes összefüggésben a kalória, illetve nitrogénhordozó fogyasztással/táplálással vagy a tumor kiterjedésével, sem annak nagyságával. A malnutríció folyamatában és annak tendenciájában a tumor szövetének a minősége a döntő. A veszteségek nagyságrendje elsősorban a tumorok típusától és elhelyezkedésétől függ.

Tumorkachexia

A tumorkachexia katabolikus anyagcsere-reakciók eredménye, melyet a daganat, a daganatos szervezet és a daganatellenes kezelés kölcsönhatása indukál. A tumorkachexia különböző klinikai tünetek formájában jelentkezhet:

- testsúlycsökkenés

- anorexia

- szervi működészavarok

- alapanyagcsere-zavarok

- intermedier anyagcserezavarok

A tumorkachexiát okozó metabolikus változások egyaránt érintik a fehérje-, a szénhidrát- és a zsíranyagcserét. A tápanyagok metabolizmusára a katabolizmus jellemző.

A fehérjeanyagcserét a csökkent fehérjeszintézis, a fokozott proteolízis jellemzi, melynek következménye nemcsak a vázizomzat csökkenése, hanem a máj által termelt és keringő vérfehérjék szintézisének a csökkenése is. A vázizom csökkenő aminosav felvétele mellett a májban nő az aminosav felvétel, azaz a test fehérjeforgalma jelentősen emelkedik A szisztémás kemoterápia  is súlyos katabolizmussal jár, az égéshez hasonlóan, akár napi 30 g fehérjevesztést eredményezhet. A súlyos táplálkozási elégtelenség rontja az immunrendszer reakcióképességét és a túlélés esélyeit.

A zsíranyagcserére a csökkent lipogenezis, a fokozott lipolízis, a zsírraktárak kiürülése a jelllemző. Ez fokozott ketontestképződéssel járhat, mely a sav-bázis egyensúly eltolódását vonja maga után. A zsíranyagcserével kapcsolatban kell megemlíteni a kachexia folyamatában fontos leptin szerepét is. A leptin egy protein, melynek szintézise fiziológiás esetben a zsírraktárak telítődésével emelkedik, csökkentve ezáltal a hipotalamuszban a táplálékfelvételért felelős központ működését, míg a zsírraktárak csökkenésével a leptin szintje is csökken, fokozva a táplálékfelvételt. Tumoros kachexiában bár csökkennek a zsírraktárak, a leptin plazmaszintje magasabb marad, mely a hipotalamuszban a táplálékfelvételre gátló hatású. Többek között ez az oka annak, hogy bár a daganatos beteg testsúlya egyre csökken, ennek ellenére gyakorlatilag nincs étvágya.

A szénhidrát-anyagcserére a máj és vázizom glikogénraktárainak kiürülése, a fokozott glikolízis a jellemző. A tejsav szintje megemelkedik, mely nem a citromsavciklusban bomlik tovább ATP-t termelve, hanem a májban a glukoneogenezisben glukózzá alakul. Erre az energiaigényes feladatra a daganat fokozott glukózigénye miatt van szükség. A glukóz forrásául a szervezet a glukoneogenezisben a fehérjelebontás során keletkezett aminosavak szénvázát is felhasználja. Az emelkedett vércukorszint oka a pancreas csökkent inzulintermelése és a kialakuló inzulinrezisztencia is. Ehhez járul még hozzá a glukagon, adrenalin, noradrenalin, kortizol emelkedett szintje.

Ma már bizonyítottnak tekinthetjük, hogy a fehérje és a kalória hiánya a daganatos betegeknél nemcsak testsúlycsökkenést okoz, de viscerális és szomatikus fehérjehiány következtében enzimatikus, strukturális és mechanikus rendellenességek alakulnak ki, ami többek között az immunrendszer működési zavarát okozza. Ennek tudható be a daganatos betegeknél megfigyelt fokozott morbiditás és mortalitás, gyakoribb kezelési mellékhatások, rosszabb sebgyógyulás, hosszabb kórházi tartózkodás.

Ha egy betegünk BMI-je 18,5 és 20 közé esik, és ráadásul már napok óta nem fogyaszt megfelelő mennyiségű ételt, akkor nem az a megoldás, hogy egyik napról a másikra kontroll nélkül megemeljük a kalóriabevitelt, hanem szép fokozatosan felépítjük a táplálását az alábbiak szerint: Pl: adva van egy 150 cm magas, 39 kg  testsúlyú nőbeteg, akinek az ideális testsúlya 50 kg lenne. A teendő a következő:                                                                                             1. lépés:  (jelenlegi testtömeg) 39 kg x 35 kcal  (a lefogyott tumoros beteg energiaigénye 1,4-1,8 -szorosa az alapanyagcserének) = 1365 kcal

2 .lépés:  amikortól betegünk az előbb említett  mennyiséget gond nélkül elfogyasztja, onnantól az ideális és a jelenlegi testtömeg közötti ttkg-mal számolunk:

44 kg x 35 kcal = 1540 kcal

3. lépés: az ideális testtömeggel való szorzás: 50 kg x35 kcal= 1750 kcal